A kétszáz pár kéz legendája

Azt mondják, hogy 200 pár kéz érinti meg a szivart, mielőtt az eljutna a humidorig, bár egyes szakmabeliek szerint ez a szám lehet még magasabb is. Éppen ezért valahányszor meggyújtunk egy szivart, jusson eszünkbe, hogy sok-sok és még annál is több képességgel rendelkező ember járult hozzá ahhoz, hogy ez a kézműves termék eljusson hozzánk, és átéljük azt az élményt, melyet csak egy minőségi szivar és persze a hozzá idomuló társaság adhat.

Minden a vetőmag gondos kiválasztásával és az üvegházi termesztéssel indul. A szivardohány apró magként kezdi meg életét, tálcába ültetve, egy neki megfelelő üvegház leple alatt. Miután a palánta elérte a néhány centiméteres magasságát, kikerül a szabadba, hogy szépen kivirágozhasson.

Amint teljes magasságába szökkent, a leveleit kézzel leszedik, betakarítják, majd felfüggesztik őket egy speciális helyiségben, hogy kellően kiszáradjanak és elérjék a kívánt barna színüket. Az eddigi folyamat során néhány tucat kézen egészen biztosan keresztülment a dohány.    

Ezt követően egy erre szolgáló létesítményben kicsomagolják és felhalmozzák, hogy megkezdődhessen az erjesztési folyamat, majd ha ez végbement, a dohányhalmot fellazítják, és szárításhoz alkalmas állványon kiszellőztetik. Végül az egészet becsomagolják és raktározzák néhány évre, mialatt kellően megérlelődik a dohány.

kétszáz pár kéz

Ezután újra kicsomagolják, majd egy speciális párásító helyiségbe kerül, ahol rehidratálják és szín szerint kategorizálják. Ha jól számoljuk újabb néhány tucat kéz munkája ismét aktívan közrejátszott eddig a fázisig. 

A külső burkolólevelek ezután egy úgynevezett despalillo elnevezésű folyamaton mennek keresztül, mely során a központi eret eltávolítják a levélről: ez kézzel vagy géppel valósul meg.

A sodrási folyamat következik, mely a korábbiakhoz hasonlóan ismét nagyon összehangolt és precíz munkát igényel, hiszen fontos, hogy minden nap megfelelő mennyiségben kerüljön fel az érlelt dohány a hengerekre. A szivarkészítő minden egyes darabot körültekintő figyelemmel csomóz és sodor össze, szigorú arányokat tartva az összeállítás során.

Ezt követi egy újabb, színek szerinti válogatás, majd egy érlelő helyiségbe kerülnek a kész szivarok a csomagolásig.
Mindeközben számos minőségellenőrzésen is átesnek a dohánylevelek, mely ugyancsak számos gondos és szakértő kéz munkáját igényli.