A szivar kiválasztása érdemes tájékozódni egy kicsit a szimpatikusnak ítélt keverékről. Ez segít abban, hogy ne válasszunk túl erős vagy túl enyhe változatot. Nem kell ismernünk a szivar minden utolsó dohánykomponensét ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjunk hozni, de a vásárlás előtt mindig rendelkeznünk kell egy alapvető elképzeléssel a szivar erősségi szintjét illetően.

A legtöbb dohányos tisztában van azzal, hogy erős, közepes vagy enyhe szivarra vágyik. Az erő és a test a szivar eredendő intenzitására utal. Lehet szívni egy olyan szivart, amely tele van ízzel, de nem különösebben erős vagy testes, ami azt jelenti, hogy még mindig rengeteg finomított aroma van, amely nem befolyásolja túl erősen az ízt.

Néha a dohányosok teljes, intenzív élményre vágynak erős ízekkel együtt, hasonlóan ahhoz, amikor egy kávéfogyasztó egy erős eszpresszót, vagy egy borivó egy magas alkoholtartalmú cabernet kíván. Az erőteljes élvezethez erős dohányra van szükség. Általában egy testes, izmos szivar ligero dohányt tartalmaz. A ligero a dohánynövény legsötétebb, legvastagabb leveleit jelenti, valamint a legolajosabbakat és legdúsabbakat, mivel azok közvetlen napsugárzásnak vannak kitéve.

A levelek általában kevésbé erősek, ahogy lejjebb haladunk a növény szárán. Ezek a „visos” és „secos” kategóriába sorolt ​​dohányok finomabb ízűek, és jobban égnek. Egy testes keverék több ligerot, egy közepesen testes keverék pedig több secost és visost tartalmaz.

Mi látható e tekintetben első pillantásra a szivaron? A sötét, olajos burkolatok gyakran erős füstöt jeleznek, ahogy a világos borítólevelek gyakran enyhe vagy közepesen testes füstöt ígérnek, azonban a megjelenés lehet néha megtévesztő is.

Ügyeljünk a „sangria-effektusra” is. Ez akkor történik, amikor a szivar ereje eleinte nem is érződik. A laza ízek alapján enyhe vagy közepesen testes szivarnak gondoljuk, de aztán amikor megpróbálunk felállni, rájövünk, hogy ez az egyszerű mozdulat nem is olyan könnyű.