A filmekben mindig olyan könnyedén vágják le a szivar fejét, pont ott és pont úgy, ahogyan kell, és bizony, ennek is megvan a rendje-módja. Az nyilvánvaló, hogy le kell vágni a fejet, majd meg kell gyújtani, használhatunk öngyújtót, vágógépet is, de néhány szabály minden szituációban érvényes.

Nem érdemes túl sokat levágni belőle, melyet onnan ismerünk fel általában, hogy a szivar burkolata kibomlik. A szivar fején látható enyhén vékonyabb rész a váll, az ez alatti vágás az említett okból kifolyólag nem javasolt. De hogy hol is van ez a bizonyos váll, az egy korábbi cikkünkben ide kattintva olvasható, mely a szivar anatómiáját taglalja röviden.

Vannak olyan szivarok, melyeknek a vége jelentősebb mértékben elvékonyodik, esetükben sem szabad teljesen váll alá vágni, funkcionális és esztétikai okokból kifolyólag. A túl sok levágás miatt maga az élvezeti érték is csorbul, ezzel szemben, ha nem vágja le eléggé, az erős húzást és a kátrány felhalmozódását eredményezheti, ami aztán a szájba szivárog, és amit minden dohányos el szeretne kerülni. De jobb túl keveset vágni, mint túl sokat – és ha kevésnek bizonyul az első vágás, még mindig lehet nyisszantani belőle.

Ezeknek a típusoknak az elkészítése is nehezebb, sőt, speciális hengert igényel. Hosszabb folyamatot jelent a gyártás is, mindezek által tehát ezeknek a szivaroknak általában magasabb az áruk is.

A gyújtás is finom mozdulatokkal kell, hogy történjen, úgy, hogy a láng minimális mértékben érintkezzen a szivarral, a dohánnyal. Ellenkező esetben szénhez hasonló ízt tapasztalhatunk majd. Fontos még megjegyezni, hogy mind biztonsági okokból, mind az aroma megőrzésének szempontjából, hogy szélcsendes helyen gyújtsunk rá a szivarra.